A születésnapi torta eredetéről több elmélet is létezik, az egyik szerint az ókori görögöknél kezdődött ez a fajta ünneplés, akik kerek vagy félhold alakú mézes süteményeket vagy kenyeret készítettek Artemisznek, a Hold istennőjének.
Egy másik, hozzánk közelebb álló elmélet szerint a születésnapi torta a középkori Németországból ered, ahol már akkor is kisgyerekek születésnapját ünnepelték az erre a célra készített édesebb és érdekesebb rétegelt tésztával.
A 17. századra egyre fontosabb lett a külcsín: bevonatok, rétegek, dekorációk kerültek a tortára.
Az összetartozás szimbóluma
A torta a hagyomány szerint az összetartozást erősíti. Ezt szimbolizálja, hogy szeletekre vágjuk és az egészből mindenki részesül.
A torta felvágás minden ünnepség fontos pillanata, számos további megfigyelés és babona társul hozzá.
Ünnepelj tortával!
Nem csak a születésnapokat és esküvőket, de a babaváró ünnepséget, a lánybúcsút, a családi és munkahelyi ünnepségeket is tortával ünnepeljük. Nem a létszám, hanem a közös pillanat megosztása, a megfelelő időben elkészített fotó és az emlék a fontos. Ehhez pedig nem mindegy, hogy néz ki a torta és milyen az íze.
Mi, a Nour – Art of desserts csapata úgy készítjük tortáinkat, hogy művészi formavilága mellett ellenállhatatlan ízvilágához belül felejthetetlen textúrák társuljanak. Így nem csak a külső ejti ámulatba az ünnepeltet és a vendégeket, de az ízek is emlékezetesek lesznek.
Nour torták különböző méretben
Tortáink különböző ízekben és méretekben elérhetőek a webshopon és az üzletben is. 8 és 12 szeletes tortáinkat előrendeléssel érdemes megvásárolni, hiszen így a kívánt íz kerülhet az ünnepi asztalra.
Nour Signature tortánk megálmodója Palágyi Eszter, Michelin-csillagos Chef, aki az ikonikus tortát a tulajdonos kedvenc ízeiből alkotta meg – ellenállhatatlan csokoládét, izgalmas sós karamellát és ínycsiklandó földimogyorót használt.
Ajánljuk szeretettel!